Toldot – Nemzetségek
Tóra: 1Móz 25:19–28:9
Haftara:Mal 1:1–2:7
Isten döntése – két toledot, két hivatás
Az Úr pedig ezt mondta neki: Két nép van méhedben, két nemzet válik ki belsődből: az egyik nemzet erősebb lesz a másiknál, de a nagyobbik szolgál a kisebbnek. (Berésit 25:23)
Akkor most Isten tehet róla? Egy zsidó ijfú 13 éves koráig nem tesz sem jót, sem rosszat, legalábbis nem felelős a Tóra szempontjából a micvák megtartásáért. Még kevésbé két ikerfiúcska, akiknek még a köldökzsinórját sem vágták el.
Bár a hagyomány hozzáteszi a Toledot sztorihoz, hogy amikor Rebeka a tanház mellett ment el, Jákob törekedett a tanház felé, amikor pedig bálványtemplom mellett ment el, Ézsau akart kitörni a bálványtemplom irányába, és ez volt a tusakodás, amit megérzett.
De vajon Isten elítél egy magzatot? Vagy megjutalmaz egy másik magzatot azért, amit ők ketten egy igen szűkös anyaméhben ösztönösen tesznek.
Valószínűbb, hogy nem jutalomról, vagy büntetésről van szó. Akkor viszont isteni döntés? Eleve elrendelés? Szegény Ézsau! Nem tehet róla, hiszen Isten teremtette ilyen természettel. Vagy csak ismerte őt az Örökkévaló, aki az időt egy kiterített könyvtekercsként belátja? Előre tud, vagy eleve elrendel? A géneket látja? És ha így van, nem ő alkotott meg?
„Ézsau testvére volt Jákóbnak – így szól az Úr –, mégis Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem;” (Melachi 1:2-3)
De mit is jelent ez? Szeretni, vagy gyűlölni csupán egy szó. Különböző nyelvek másként használják. A TaNaCh sokszor abban az értelemben használja, főleg családjogi kérdésekben, hogy „kedvezni” vagy „előresorolni”, illetve a másikhoz képest háttérbe szorítani. (Még Jézus is használta így ezeket a szavakat, s ha ezt értjük, néhány dolgon kevésbé fogunk megbotránkozni.)
Ebben az értelemben Isten Jákóbot Ézsau elé sorolta. Amikor választania kellett, Jákóbbal kezdett valamit, Ézsauval pedig valami mást. Isten tehát választott.
„Két nép van a te méhedben – két nagy uralkodó van a te méhedben.” Berésit Rabbá 63:6
A természetüket látva választott? Vagy épp azért ajándékozta azt a természetet egyiknek vagy másiknak? Titkot földjére léptünk, nem igaz? Le kellene húzni a sarut a lábunkról.
„…hogy Isten kiválasztásra irányuló terve megmaradjon… azt mondták Rebekának: A nagyobb fog a kisebbnek szolgálni.” Róma 9:11–12
Toledot – Kétféle természet
Amikor a fiúk felnőttek, Ézsau a vadászathoz értő, szabadban élő ember lett, Jákób ellenben a szokásokat tisztelő sátorlakó. (Berésit 25:27)
Megszülettek a fiúk, és ahogyan ez történt, az is beszédes. Az elsőszülött megjelenésében is más. Már babának is vörös babahajjal és szőrrel született. Micsoda kis vasgyúró!
A testvére pedig a bátyja sarkát fogva érkezett. Innen kapták a nevüket is. Észá, azaz készre megcsinált, kész férfiként született. Az Ákév pedig sarkat jelent. Ja’akov, aki sarokfogó, sarkazó, a bibliai fejekben a sarok a ravaszsággal, kerülőúttal kapcsolódott össze. Nézd már a kis ravaszdit! Jobbról akarja előzni a bátyját! Jót derülhettek rajtuk.
És kezdettől meg is mutatkozott a két fiú két különböző természete. Adottságok.
Ézsau akkor érezte jól magát, ha egyedül róhatta a hegyi ösvényeket. Olvasta a nyomokat, űzte a vadat, ismerte a pusztát, mi életveszélyes, mi adhat gyógyulást. Nem fogta a hely, a kényelmes ágy. Vadászott.
Jákób pedig szokásokat tisztelő sátorlakó, vagy szelíd sátorlakó, vagy az IMIT szerint „jámbor” ember.
„Jákób ‘tam’, azaz tökéletes a tetteiben. Ézsau pedig ‘vadász’, mert szavaival vadászta az embereket.” (Berésit Rabbá 65:20)
A bölcsek úgy értették tehát, hogy Jákób a Tóra, a tanulás és a jó tettek embere volt, Ézsau pedig a testi erőé.
Persze hittan órán ez még úgy hangzott számomra, mintha Jákób nőies, főzőcskézős, anyuci szoknyáján ücsörgős ember lett volna. Valójában Jákób azt teszi, amit egy férfinak, egy pátriárkának tennie kell. A nyájak, a sátrak, a család élete terén vállalja a felelősséget, nyitva tartja a szemét. Ezek gyarapodása érdekli, és erről szerez sok-sok tapasztalatot.
Ézsau ezzel szemben mintha menekülne otthonról. A pusztáról szerez tudást, ott érzi otthon magát.
A gond van a családban, az egyik természet a végére járni akar, a másik elmenekülni előle, amíg el nem rendeződik.
A zsidóság – bár a Tóra nem tiltja a vadászatot – gyanakvóan tekint a vadász életformájára. A Toledot ezt szépen illusztrálja is. Hiszen napokig űzi Ézsau a sebesült vadat. Mikor végre elejti, ki van éhezve, megmámorosodik a győzelemtől, és ki tudja, mennyire kóserül kanyarítja ki az első falat húst, hogy megünnepelje győzelmét. A jámbor sátorlakó viszont ritkán vág juhot, akkor sem kiéhezve, hanem megfontoltan, indokkal. Lehet kóserül vadászni és embertelenül állatot tartani, de mégis… elgondolkodtató, mit takar a kétféle életmód, kétféle természet.
Kétféle szokásrendszer – kétféle jellem
A szokásokkal az a baj, hogy egyre könnyebb ismételni őket.
„A micva micvát von maga után, a vétkesség pedig vétkességet szül.”Pirkei Avot 4:2
Ézsau megszokta, hogy keveset van otthon. Megszokta, hogy a pusztában ismeri ki magát. Megszokta, hogy türelmetlen. Megszokta, hogy ha ételt lát, eszik és nem vár. Megszokta az életveszélyt sokkal inkább, mint azt, hogy másokról gondoskodjon.
Jákób is megszokta, hogy otthon van. Hogy másokról gondoskodik. Megszokta, hogy a nyájak és a pásztorok között ismeri ki magát. De megszokta azt is, hogy az erővel nem száll szembe, hanem megkerüli. Mondj, amit akarsz, majd én megoldom.
A két fiú épp ezért tanulhatna is egymástól. Ézsau, ne menekülj el a panaszok elől! Tanulj meg előre gondolkodni! Mindig legyen nálad egy kis szárított hús! Állj meg egy pillanatra az étkezés előtt és utána is adj hálát! Beszélj többet édesanyáddal is, és hallgass meg másokat!
Jákób, ne süsd le a szemed, ha konfliktus van! Állj meg! Mondd ki, hogy nem értesz egyet! Férfi vagy te is. Ott van benned is az erő, a veszély, a tekintély. Gyere el egyszer vadászni, és nézd meg, mi történik akkor, ha az űzött vad ellened fordul!
A kétféle természet nem rossz önmagában. Csupán más. Az a veszélyes inkább, amit megszoktunk. Ha egyszer sikerült megoldanunk a problémáinkat egyféle képpen, legközelebb már ösztönösen ugyanabba az irányba indulunk.
Ha ez a megoldás a játék volt, a menekülés volt, az alkohol, vagy a munkába menekülés volt, és működött, legközelebb is ehhez fordulunk, egyre könnyebben. Így rövidít az agyunk, így alakulnak ki a szokásaink. Így távolodott egymástól ez a két fiú is.
Így alakult ki Rebeka szokása is, hogy átnyúlt Izsák feje fölött. Így alakult ki Izsák szokása is, hogy a vadhús az igazi, hogy Ézsaut látva csak a szuperlativuszokat ismeri. Így alakult ki, hogy ez a két ifjú szerelmes öregségükre elsodródtak egymástól, külön utakon járnak.
Amit újra és újra megteszünk azzá válunk – mondta Arisztotelész is. Ezt követhetjük a Toledotban is.
Toledot: Kétféle döntés – érték vagy pillanat?
Jákób ekkor adott neki kenyeret és lencsefőzeléket. Ézsau evett, ivott, azután fölkelt, és elment. (Berésit 25:32,34)
A vörös lencse igazi szuperkaja. Gyorsan készen van. Kiváló a tápértéke, alacsony a glikémiás indexe, és sokféle módon elkészíthető. De itt most csapda.
Eljön az a pillanat, amikor a kialakult szokásainkat követve meghozunk egy döntést. Nem szólal meg a sófár, nincs kiírva rá, hogy életünk nagy döntése. Csak tesszük azt, amit mindig is szoktunk.
Pl. Jákób kerülőúton jár, pl. Ézsau nem bír várni, túloz, türelmetlenkedik, meggondolatlanul beszél.
“Így vetette meg Ézsau az elsőszülöttséget.” Berésit 25:34
Jákób is rettenetes bűnt követett el, amikor vak édesapját vezette félre, elcsalva az áldást, amit Ézsaunak szántak. Ő is csak azt tette, amit megszokott eddig is. Egyféle módon tudta kezelni a konfliktusokat.
A kegyetlen igazság az, hogy túlértékeljük az érzékszerveinket, a problémamegoldó képességeinket és a tudatosságunkat. “Csak most az egyszer”. “Jó ember vagyok, de néha nincs jó döntés” (Van, csak nem tetszik.)
A legmurisabb talán az öreg Izsák. “A vadhús azért egészen más! Ne akarjuk összehasonlítani a ház körül hízlalt állatokkal! Ott van rajta a mező illata. Ezer közül is megismerem, akár csak a fiamat, Ézsaut.” Dehogy ismeri meg!
Eddig ők alakították a szokásaikat. Ők alakították a meséiket. Mosmár azok alakítják egyenként mindannyiuk sorsát. A szokások itt a Toledot hetiszakaszban is kerékvágások lettek, amiből már nehéz kikerülni.
Ne legyen senki parázna vagy istentelen (azaz testi impulzusok által vezérelt), mint Ézsau, aki egyetlen tál ételért eladta elsőszülöttségi jogát. Mert tudjátok, hogy később, amikor örökölni akarta az áldást, atyja megtagadta tőle, mivel a megtérés útját nem találta meg, noha könnyek között kereste. Héberekhez írt levél 12:16-17
Toledot: Kétféle sors
“Ézsau azonban bosszút forralt Jákób ellen az áldás miatt, amellyel megáldotta őt az apja. Ezt mondta magában Ézsau: Közelednek már a napok, amikor majd apámat gyászoljuk. Akkor majd megölöm az öcsémet, Jákóbot.” (Berésit 27:41)
Jákóbra nézve követi a történet a következményeket. Ézsauról keveset tudunk. Egyik asszony, másik asszony, anyának egyik sem tetszik, otthon csak a csatorálás, feszültség van… menjünk vadászni. Az élet egy játék, de a horgászat vadászat komoly dolog.
Jákób azonban becsapta az édesapját, megrabolta egy fontos, szellemi dologban a testvérét. Ha a kedvenc túlélőkését lopta volna el, azt vissza is lehetne adni.
De hogy adjam vissza az „áldást”? A nagy pillanatot? Az emléket? Az időt? A szeretet érzését? A ballagást, vagy a bar micvót? Vagy valamit, ami olyan, mint ezek, de még a jövőt is szellemi módon megmagyarázza? Hiszen meg vagyok győződve arról, hogy azért leszek sikeres vagy sikertelen, szerencsés, vagy szerencsétlen, termékeny, vagy terméketlen, amit itt megkapok, vagy amit épp elloptál előlem.
Megfoghatatlan, ellopható, de visszaadhatatlan. Most légy okos!
Ézsau pedig, ahogy mindig is szövegelni szokott, most is mondogatja, hogy hogyan áll majd bosszút a tesóján.
Rebeka pedig, ahogy mindig is szokta, megtervezi, hogyan adagolhatja be a férjének, amit tenni akar, mindent mondva, csak az igazságot nem. Sírni van kedvem, látva, hogy két szerelmes ember hová jutott el a ködösítésben.
Jákób pedig a kialkudott elsőszülöttségével és az ellopott áldásával együtt mindenhol lehet, csak épp az ígéret földjén, a család élén nem. Hosszú évekre eltávolítják otthonról.
A Toledot végén elkezdődnek Jákób életének súlyos próbái.
„A Szent, áldott legyen, próbák alá helyezi az igazakat ebben a világban.” Berésit Rabbá 76:1
Ha Isten szeret, hogy engedheti ezt a sok fájdalmat? Hogy engedheti a száműzetést?
Az oxfordi majd cambridge-i professzor, C.S. Lewis szerint Isten a fájdalmon keresztül kiált bele a világba. Másképp talán meg sem hallanánk. Ezek a fájdalmak kellenek ahhoz, hogy Jákób az a pátriárka legyen, akivé lennie kell, hogy a család, amely épp most esett darabjaira, meggyógyuljon, és Izráel népe valóban Izráel legyen. De ne szaladjunk ennyire a dolgok elébe.
A megpróbáltatások esélyt adnak.
Sőt, dicsekszünk a megpróbáltatásokkal is, mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; 5 a reménység pedig nem szégyenít meg.” (Róma 5:3-5)
Egy anyaméhből két nép
„Amikor az egyik felemelkedik, a másik lehanyatlik.”Talmud, Megilla 6a
Mondják a bölcsek Edómról és Izráelről. Most, a Toledot végén kicsit Jákóbnak kell lehanyatlania, hogy felemelkedhessen Izráel.
Mi a következő hetiszakasz? Nézz be a Naptár oldalra, és kattints arra a napra, akár szombatra, amelyikre kíváncsi vagy!
