Vájécé – És elment…
Tóra:1Móz 28:10–32:3
Haftara:Hós 12:13–14:10
Lányok és fiúk
A Biblia ritkán foglalkozik a nők érzéseivel. Ha megvizsgáljuk más vallások szent iratait, még így is jó aránynak számít a hinduk, buddhisták és a muzulmánok előtt, egyedül az Újszövetségben találunk több női vonatkozást. Amikor nők szerepelnek, érdemes hát figyelni, mit tanulhatunk tőlük.
A Vájécé hetiszakaszban Jákób a főszereplő, de négy lány is megjelenik, akinek érzései és akarata meghatározza a nemzetség sorsát. Közülük ketten annyira fontosak, hogy még ma is így szól a lánygyermekek szombati áldása:
יִתְבָּרַךְ ה’ יְבָרֵךְ אוֹתָךְ כְּשָׂרָה וְרִבְקָה וְרָחֵל וְלֵאָה
Yitbarach Adonai yevarech otach k’Sará v’Rivká v’Ráchel veLeá.
Az Örökkévaló áldjon meg téged, mint Sárát, Rebekát, Ráchelt és Leát.
Jákób, Ráhel és Lea, meg a két szolgálólány egész más utat jár be, és mivel ezen a héten volt a Nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja, megpróbálunk most egy kicsit a lányok útjába betekinteni.
A „gyengébb”(?) nem – a Vájécében
„Még beszélgetett velük, amikor megérkezett Ráhel az apja juhaival, mert ő legeltette azokat.” (Berésit 29:9)
Jákób először Ráhellel találkozik, a legkisebb lány épp a nyájat terelgeti – veszélyes, küzdelmes munka: rablók, vadállatok fenyegetik, nap heve tikkasztja… Nachmanidész szerint ez volt a szokás, Sforno úgy véli, Ráhelt a gondoskodó természete tette nővérénél és bátyjainál alkalmasabbá a feladatra. A Berésit Rabbá 70:11 Isten akaratát látja benne:
„A Szent, áldott legyen, úgy rendezte, hogy Ráhel érkezzen abban az órában, mert Ő akarta, hogy Jákób találkozzék vele.”
Ez a lány nem gyenge, elég erős ahhoz, hogy a nyájat őrizze, és védje apja vagyonát, érdekeit, épp csak a saját jogaiért nem tud felszólalni. Magától értetődően, „ingyen” végzi ugyanazt a munkát, amiért a férje később fizetséget kap, ami miatt Jákób később így fakad ki:
„Már húsz esztendeje vagyok nálad …. Nappal a hőség emésztett, éjjel meg a hideg, szememet kerülte az álom. Ilyen húsz esztendőm volt a házadnál: … Te pedig tízszer is megváltoztattad a béremet.” (Berésit 31:38-41 – Vájécé hetiszakasz)
Ráhel szembenéz a kihívásokkal, elismerés nélkül.
Megrabolva
Jákób beleszeret Ráhelbe, megkéri apjától a lány kezét. De ez azért nem ilyen egyszerű – mert Jákób… nincstelen. A családja messze van, és akkoriban a lányokat szó szerint feleségül „vették”: jegyajándékot kellett fizetni. Jákób megegyezik Lábánnal, és 7 évig szolgál szerelméért, amit ő 7 napnak érzékelt, hiszen a Red Bull szerelem szárnyakat ad!
Végre aztán eljön a lagzi hete, minden lány álma (legalábbis az akkori nomád társadalomban), hiszen tündökölhet, igazi királyné lesz, ő és a vőlegénye vannak a középpontban – ahogy Rási is írja, mindenki nekik örül, az összes áldás nekik szól.
És ekkor Lábán egyszerre rabol meg három embert:
„De amikor este lett, fogta a leányát, Leát, és őt vitte be hozzá. Jákób be is ment hozzá.” (Berésit 29:23 – Vájécé hetiszakasz)
A sátorban sötét volt, és Leának nem állt érdekében jelezni a „változást”. Reggel Jákób panaszt tesz, de aztán elfogadja Lábán ajánlatát: a lakodalmi hét végén Ráhelt is megkapja újabb hét év szolgálatért. Bosszantó, persze, de végül is lett egy újabb 7 évre meghosszabbított munkaszerződése, komoly fizetési előleggel, teljes ellátással. De mi van a lányokkal?
Ráhelnek el kell fogadnia, hogy az apja nem őt adja férjhez. Örömöt játszani, mialatt ellopják a jegyesét, a jövőjét, a reményt, hogy bárki feleségül veszi majd, hiszen fölötte is eljár az idő, 7 teljes év veszett el, amíg „foglalt” volt Jákób számára. A Midrás Rabbá, a Megilla 13b és Rási arról is beszél, hogy Ráhel, tudva, hogy Lea lesz Jákób felesége, elmondta neki a „titkos jeleket”, ami alapján Jákób felismeri benne a szerelmét. Ráhelnek most sincs hangja, pedig épp most vesztette el az egész világát.
Lea, a nagyobbik leány talán már hozzászokott a veszteséghez. Valami van a szemeivel – „gyenge, gyengéd szemei” vannak, nehéz pontosan lefordítani, Rási és Ibn Ezra szerint sokat sírt, épp a Jákóbhoz fűződő szerelme miatt. Nyilvánvalóan van Leával valami probléma, ami miatt nem „kelt el”. És a húga esküvőjén hirtelen ő lesz a menyasszony – titokban. Mert ő, Lábán szerint, nem elég jó, hogy akarják. Elveszi a húga jövőjét, mert nem tehet mást – miközben a saját apja lopta el a menyegzőjét, önbecsülését, büszkeségét, tisztességes női énképét. Önmagát. Ráhelnek nincs hangja, Leának pedig nem szabad, hogy hangja legyen.
Vágyak
„Jákób bement Ráhelhoz is, és Ráhelt jobban szerette, mint Leát. Így szolgált Lábánnál még másik hét esztendeig. De az ÚR látta Lea megvetett voltát, és megnyitotta az ő méhét, Ráhel ellenben meddő maradt.” (Berésit 29:30-31 – Vájécé)
Munkám révén sokakkal beszélgetek, és van egy közös pont: a lelke legmélyén mindenki a boldogságot keresi. Csak ez a szó nem ugyanazt jelenti mindenkinek!
Ráhel megkapja szerelmét, a bizarr esküvő után végre sínen van az élete, ő a „szeretett feleség”, de az élete nem teljes. Meddő, ami a korabeli nők talán legnagyobb szégyene. Lea a megalázó nász ellenére mégis teljes jogú „első feleség”, ettől soha nem foszthatják meg. Sorra szüli Jákób gyermekeit, mégis minden fiának neve a küzdelemről szól, mert Jákób családja jövőjéhez ugyan övé a kulcs, de a szívéhez nem. A lányok asszonyokká válnak, és hangjuk is megjön, egymással versengve, trükközve, a boldogságért harcolva. Szolgálólányaikat (Bilhát és Zilpát) odaadják ágyasul a férjüknek, hogy gyermekeiket az úrnőjüknek számolják – hátha így Ráhel megkapja a megbecsülést, Lea pedig a szeretetet..
Lea 4 fiút, Bilha és Zilpa 2-2-t, majd Lea újabb 2 fiút és egy lányt szül, végül Ráhelnek megszületik József, ami után, úgy tűnik, megbékélnek a nővérek. A Midrás és a klasszikus kommentárok hangsúlyozzák a négy édesanya erényeit, és a versengést spirituális cél felé törésként értelmezik (Lea imába önti háláját és fájdalmát, Ráhel önzetlen és Isten igazságot szolgáltat neki, Bilha odaadással és alázattal, Zilpa pedig örömmel és szerénységgel lesz Jákób asszonya), de azt hiszem, érdemes meglátnunk a háttérben megbúvó küzdelmet, kiszolgáltatottságot és fájdalmat.
Jákób később visszatérne családjához Kánaánba. Próbál egy tisztességes bérezésben megállapodni apósával, majd egy isteni megerősítés után megkérdezi feleségei véleményét, hiszen ez a döntés teljesen el fogja szakítani őket a szüleiktől. Ráhel és Lea minden illúziótól mentesen beszél az apjukkal való kapcsolatukról:
„Van-e még valami részünk vagy örökségünk apánk házában? Nem számítunk-e idegeneknek? Hiszen eladott bennünket, és a vételárat egészen elköltötte. Különben is a mienk és a fiainké mindaz a gazdagság, amit elvett Isten apánktól. Azért tégy úgy mindent, ahogyan Isten mondta neked!” (Berésit 31:14-16 – Vájécé)
Milyen mély fájdalom van ezek mögött a szavak mögött! Az apánk számára idegenek vagyunk, mert tulajdonként kezelt minket, és már nem vagyunk a birtokában. Az annyira áhított szeretet és megbecsülés nem a házasságukban hiányzik először. A Midrás, a Talmud és a klasszikus kommentárok is egyetértenek: Lábán sorozatosan megsértette a lányai jogát, Ráhel és Lea egysége pedig már Izrael népe egységére mutat előre.
Búcsú
“Amikor Lábán elment a juhait nyírni, Ráhel ellopta apja házibálványát.” (Berésit 31:19 – Vájécé)
Milyen bizarr helyzet! Mit kezd egy tolvaj Ráhellel a rabbinikus irodalom, aki ráadásul bálványt visz haza?! A midrások és kommentárok szerint Ráhelt nemes szándék vezérelte: meg akarta akadályozni, hogy Lábán a bálványt jósláshoz használva nyomukra akadjon, vagy az apját akarta megszabadítani a tárgy kísértésétől, gonosz befolyásától.
Nos, nyilván, bármi elképzelhető, de hadd mutassak most egy másik történetet. Két bántalmazott, kihasznált nőről, akinek éveken át nincs hangja. Akik most értették meg, mit művelt velük az apjuk. „Idegenek vagyunk.” „Eladott bennünket.” Se megbecsülést, se szeretetet nem kaptak, és kétségbeesetten próbálták keresni a férjükön, féltékenyen nézve testvérüket, aki ellopja tőlük, ami nekik annyira hiányzik – majd végre ráébrednek, ki volt az, aki egész életükben megrabolta őket. És most Ráhel ellopja azt, amiről tudja, hogy az apjának talán a legfontosabb tulajdona. A bálványt. Nem olvassuk, hogy valaha használta volna, pusztán elveszi, hogy végre az apja is érezze magát kifosztottnak.
Lábán végül utoléri őket, számon kéri Jákóbot és feltúrja – feleslegesen – az összes sátrat a bálványért, amit Ráhel elrejtett (ráült). Jákóbnak elfogy a türelme, kifakad Lábánra a sok méltatlan helyzet miatt, Lábán pedig újra megmutatja, mennyire nem ismeri el Jákób jogait:
“Lábán azt felelte Jákóbnak: A leányok az én leányaim, a fiúk az én fiaim, a nyáj az én nyájam, minden az enyém, amit látsz.” (Berésit 31:43 – Vájécé hetiszakasz)
Végül emlékoszlopot emelnek, ahol a két családfő szövetséget köt, és Jákóbot megesketi Lábán, hogy nem vesz újabb feleséget magának és jól bánik majd a lányaival. Reggel aztán csókkal búcsúzik lányaitól és unokáitól, majd hazamegy. Erről a jelenetről megoszlanak a vélemények: a Berésit Rabbá, Ramban és Sforno is az őszinte szeretet megnyilatkozásának látja, Ibn Ezra és a Talmud azonban fenntartásokkal van: „vannak csókok, amik nem szeretetből fakadnak”. Nem szeretetből… Talán csak egy jelzés, még így utoljára: „Az ENYÉMEK!”.
Hol volt Isten?
Két nő. Valójában négy, de közülük kettőnek csak a puszta léthez van joga, máshoz nincs, hiszen ők csak szolgák, testük az úrnőjük tulajdona. A másik kettő sincs sokkal jobb helyzetben: saját apjuk rabolja meg jövőjüket, álmaikat, jogaikat, végül eljátssza a szerető és gondoskodó atyát, akinek fontos a lányai méltósága – épp azt tetteti, ami oly égetően hiányzott az életükből.
Miért hagyta Isten? Hol volt Ő végig, mikor éveket éltek a lányok bántalmazásban? Hol az isteni igazság?
A Tanach tanítása szerint Isten általános gondviselése minden ember számára jelen van:
„Jó az ÚR mindenkihez, irgalmas minden teremtményéhez.” (Zsoltárok 145:9)
Ráhel és Lea ezt a gondviselést tapasztalta éveken át, míg végül találkoztak Jákóbbal, aki az ábrahámi szövetség örököse volt (emlékezzünk, a midrás isteni szervezést lát mögötte). Rajta keresztül kerültek ki a bálványimádó Lábán családjából az Istennel való szövetségi kapcsolatba. És ebben a kapcsolatban elkezdtek gyógyulni.
Isten mellé áll a szeretetéhes Leának, és mikor végre magabiztosan megáll a lábán, felsegíti a megalázott Ráhelt is. Lábán bűne sok fájdalmat okozott a lányainak, és Isten gondoskodott számukra nemcsak a túlélésről, hanem a gyógyulás lehetőségéről is. Engedte meglátniuk apjuk valódi énjét, segített megtalálni a hangjukat, és engedte, hogy egy életre maguk mögött hagyják a múlt fájdalmait. És engedte látniuk, ahogy az apjuk, aki úgy gondolta, minden az övé – üres kézzel fordul vissza.
Bekerülni Isten szövetségébe, családjába, feladni a múlt fájdalmait és elkezdeni a gyógyulást, erősödést, látni, ahogy az isteni igazságtétel elindul… Emlékeztek, mikor a boldogságról volt szó? Azt hiszem, Ráhel és Lea ebben találták meg a boldogságot – és ez a boldogság nekünk is elérhető.
