Lech lechá (Menj el…): Tóra:1Móz 12:1–17:27 – Haftara:Ézs 40:27–41:16
Kérlek, gondolkodj el ezen most! Ugye hogy megakadtál?
„Miért csak egyet? Kérhetem azt, hogy többet kérhessek?”
„Áh! Azt úgysem kérhetem.”
„Micsoda? Hogy azt is lehetett volna kérni?”
Valamikor, a történelem hajnalán volt egy ember, akit Avramnak hívtak (később Ábrahám néven vált ismertté). A nevében ott van a szó: apa. Csak épp nem lett apja senkinek. Persze minek panaszkodjon az ember? Ott van Lót, az unokaöccse, akivel most épp külön utakon járnak, de azért jó a viszony. Ott a Damaszkuszi Eliézer, aki az ő kezei alatt nőtt fel. Elvileg egy szolga fiú, de gyakorlatilag mintha a sajátja lenne.
Hát igen. Szárajjal, a feleségével nem igazán jött össze a baba projekt. Nem is firtatjuk, hogy miért. Azt meddőségi klinikákon szokás csak kérdezni, de akkoriban ilyenek még nem nagyon léteztek.
És lőn az Örökkévaló igéje:
“Ne félj Ávrom, én pajzsod vagyok neked, a te jutalmad igen sok.2És mondta Ávrom: Uram, Isten! mit adsz én nekem? hisz én járok magtalanul és házam birtokosa a damaszkusi Eliezer.3És mondta Ávrom: Íme, nekem nem adtál magzatot és íme, az én házam szolgaszülöttje örököl utánam.” (Berésit 15:1-3)
Ábrahám, nagy jutalmat kapsz. Milyen jutalmat? Bármilyet. Kérj! És Ábrahám ugyanígy zavarba jött. Mert nem tudta, hogy AZT is lehet kérni. Eszébe sem jutott. Hiszen 75 éves volt akkor, mikor elindult Háránból Kánaán felé. Persze, a régi időkben még az esztendők is másképp teltek, de azért már nem volt fiatal, amikor a kalandja valójában elkezdődött. Megtanulta, hogy bizonyos keretek között gondolkodhat. Bizonyos dolgok elképzelhetők, és jól jönne, ha ezeket Isten megadná. De egyre kevesebb dolog tartozott ezek közé.
Valahogy most ebből a keretrendszerből kellene őt kirángatni. Valahogy el kellene felejteni, hogy milyen is egy isten őszerinte. Mi a dolga egy istennek, mik a lehetőségei, miket adhat, miket nem. Valahogy meg kellene értenie, hogy amit lát, amit keretekként ismer, valójában illuziók, és amit nem lát, az a valóság. Akivel most beszélget, Ő az “Egészen Más”, és a kereteket Ő adja.
Kössünk hát szövetséget!
A keretek megint felborulnak. Persze Avram tudja, mit jelent szövetséget kötni, pl. egy kánaáni királlyal. De egy istenség dolga ebben csupán annyi, hogy tanúja legyen a két ember szövetségének. A dolgokat nem egészséges keverni. Méghogy egy isten kötne szövetséget! Ez valami vicc?
Kössünk szövetséget? Hát jó. Lássuk, mi lesz:
Avram úgy csinálja, ahogy általában. Levágja az áldozati állatokat, kettéhasítja őket, kirakja két oldalra. Minden kész. Méghogy szövetséget! Lássuk, mi lesz! Mi lenne? Jönnek a keselyűk a húsra, az lesz. Avram elkergeti őket.
“Vicces, amit csinálok. Meddig fogok még itt várni? Mit kellene tennem? Talán sétáljak át köztük, ahogy a szövetségkötésnél szoktak? (megj.: A szövetségkötés rituáléja pontosan ez volt. Felsorolták az eddigi jó barátság mérföldköveit, elmondták az áldásokat és átkokat, hogy mi történjen azzal, aki megtartja és azzal, aki megszegi a szövetség feltételeit, majd mindkét fél átsétált az áldozati állatok között. Aztán jött a lakoma, dínom-dánom.) De nincs itt senki.”
És ekkor:
“…midőn a nap lement és sötétség lett, íme, egy kemence: füst és tűzláng, mely átvonult ama darabok között.18Azon a napon kötött az Örökkévaló szövetséget Ávrommal, mondván: A te magzatodnak adom ezt a földet, az egyiptomi folyamtól a nagy folyamig, a Perosz folyamig” (Berésit 15:17-18)
Nem tudtuk, hogy ilyet is lehet. Nem tudtuk, hogy van olyan Isten, aki tűz lángjában maga jön el az emberhez, aki magára veszik a szövetség terhét. Aki nem csupán szemlélője, ítélője, hanem barátja, szövetségese egy embernek, egy családnak, egy formálódó népnek…
Nem tudtuk, hogy olyat is lehet, hogy egy idős embernek, egy meddő párnak születik gyermeke.
Persze, mi már tudjuk Ábrahám történetét. Tudjuk, hogy Izmael csupán egy epizód, hogy valójában 100 éves korában veheti ölébe az ígéret gyermekét, Jichákot… tudjuk, hogy kettéválik a Vörös-tenger, édes lesz a víz Márában, manna hullik az égből, leomlanak Jerikó falai…
De mi az, amit nem tudunk még mindig?
Mi az, ami nem fér bele a mi keretrendszerünkbe? Mi az, amiről nem is tudjuk, hogy kérhetjük, hogy lehetséges? Mik azok a látható keretek, amik csupán illuziók?
Nem lenne érdemes kideríteni?
Ábrahám ráért. Sok időt töltött a pusztában, Istennel vándorolva. Ebben a sok időben pedig ott voltak ezek a sarokpontok, különleges élmények. Sok sok imádság és vándorlás néhány fénypontja.
Mi történt volna, ha Avram elmegy kánaánba, bejárja az országot, majd visszafordul Háránba mondván: “próbáltam Kánaánt. Nekem nem jött be.”
“Nem működött.”
“Jó az, de meg lehet unni.”
Szeretnéd kideríteni, ki ez az Isten, aki téged megalkotott? Szeretnéd megérteni, miért jó zsidónak lenni, vagy mit akar Isten tőled, ha épp nem vagy zsidó? Akkor jó helyen jársz, vándor. Hosszú út lesz, de olyasmit fogsz látni, amit most el sem tudsz képzelni. Csak imádkozz, és olvasd, amit Ő üzent neked!
(Ps. Ha nincs Bibliád, az sem baj. Itt a JomTov oldalon a Naptár menüpontban csak kattints a bibliai hivatkozások linkjére, és a TaNaCh idézeteket az IMIT fordítás szerint, az Újszövetséget pedig a Bibliatársulat fordítása szerint olvashatod. De ha írsz nekünk, meg is ajándékozhatunk egy nyomtatott Bibliával. Tényleg. Próbáld ki!)
