„Az egész nép így kiáltott: Az ő vére mirajtunk és a mi gyermekeinken!” (Máté evangéliuma 27. rész 25. vers)
Ez a vers – angol szólással élve – egy forró krumpli. Dobáljuk egymásnak, de megfogni nehezen tudjuk. Talán jobb lenne, ha nem is lenne benne az Újszövetségben. De hát vannak ilyen versek. Valójában a teljes Bibliában, nem igaz?
Csakhogy nem kis dolog azt kérni valakitől, hogy pusztán ízlés szempontjai alapján nyesse meg a saját szent iratait. Más oldalról nézve a dolgot: Ha olyan istenem van, aki nem mond számomra nehezen érthető dolgokat vagy olyasmit, ami megbánt, vagy nem tudok azonosulni vele, konkrétan, ha csak olyan dolgokat mond, amiket én is mondanék, az az Isten nagy valószínűséggel én magam vagyok. Az, hogy egy mondattal nem tudunk mit kezdeni, lehet annak a bizonyítéka, hogy a valóság írta a szöveget. Ez esetben pedig magunkkal kell valamit kezdenünk. Például megértenünk a valóságot.
Ezért húsvét és peszach után szeretnék egy pillantást vetni visszafelé a közös történetre, egy mondatra, ami a zsidóság és kereszténység sorsát olyan fájdalmasan alakította.
Ami a fejekben él: vére rajtunk
Ami valójában a fejekben él: Pilátus, a tehetetlen helytartó kivezeti az összetört, hamisan vádolt ártatlan Jézust egy gigantikus hömpölygő zsidó tömeg elé, ők pedig skandálják: feszítsd meg! Pilátus finoman jelzi nekik, hogy Jézus ártatlan, mire a milliós zarándoktömeg, amelyik pár napja még „Hozsannát” kiáltott, most kimondja ezt az örök időkre szóló átkot magára és gyermekeire.
Majd életre kel a népi-vallásos fantázia, és a középkorban már legendák szólnak a bolygó zsidóról, aki átkozottan rója az utakat, sehol nincs otthon, mert Krisztus ellen vétkezett. Ostyagyalázással vádolják a zsidóságot. Van, aki látta is, hogy az ostya vérezni kezdett, amikor… Pogromok, jogfosztás, vérvád perek, mindez pedig egyenesen ömlik a holokauszt megmagyarázhatatlan borzalmai felé.
A holokauszt után
A holokauszt kijózanító pofon volt az egyházaknak. A II. Vatikáni zsinat (Nostra Aetate, 1965) kimondja, hogy a mai zsidóság, mint nép nem tehető felelőssé Krisztus haláláért. A Magyarországi Református Egyház 1990-ben ugyanezt megállapította, egy akkori tisztázó nyilatkozatában, és elítélte az antiszemitizmust, és a zsidóság elleni erőszakos cselekedeteket. (https://www.reformatus.hu/documents/347/2007.11.21_Az_MRE_zsid%C3%B3s%C3%A1ggal_val%C3%B3_kapcsolat%C3%A1r%C3%B3l.pdf Az aláírója: id. Hegedűs Lóránt, a zsinat akkori lelkészi elnöke.)
Aztán a 90-es évek végén és a 2000-es években több ilyen mondatot is kaptam: „Szerinted a ma élő zsidók mit csinálnának Krisztussal?” „Nem véletlenül kapták a holokausztot…”
Ilyenkor pedig sokáig tart és nem is könnyű elmagyarázni, hogy a holokausztban ártatlanok haltak meg, gyermekek, jámbor öreg emberek, akik életükben nem ártottak senkinek. Voltak gazdagok, de igen szegények is. Haltak meg erdélyi székely szombatosok, akiket zsidókként vittek el, és haltak meg református, evangélikus hívek, presbiterek, de katolikusok is, olyanok, akik generációk óta nem tartották már a zsidóságukat. Olyanok, akik Jézus követői voltak. Olyanok is, akik maguk vállalták a sorsukat, és nem kerestek mentességet, hogy közösségben lehessenek zsidó népükkel, elmondhassák nekik Jézus üzenetét.
Milyen ócska szöveg már ez, hogy „megérdemelték”?! Hogy állunk meg ezzel Isten előtt??
Mi is történt pontosan?
De mi is történt pontosan Jeruzsálemben abban az évben, azon a peszachon, amiről Máté beszámol nekünk? Hadd vizsgáljam meg több szinten is.
Lássuk először a helyszínt és a szereplőket, a történet szó szerinti értelmét:
Jézust a Nagytanács, bár bűnösnek mondta, de nem tudtak egy szabályos ítéletet meghozni, az eljárás több sebből is vérzett. Nem teljesen világos, hogy egy szabályos tárgyalás során hozhattak-e volna halálos ítéletet, vagy ezt akkor a római hatóság megtiltotta nekik.
Mindenesetre kora reggel (amikor megvirradt l. 1. vers) határoztak arról, hogy átadják Pilátusnak. Ezt az időpontot mutatja a többi evangélium is. Tehát valamikor 6 és 8 óra között állhatott Jézus a helytartóságon. Ennek az udvara valószínűleg nem tudna több embert befogadni, mint pár tucat, esetleg néhány száz főt.
Kik lehettek ez a sokaság? A szereplők, akik válaszolgatnak Pilátusnak, leginkább a „főpapok és a nép vénei”, később pedig a sokaság. Csakhogy ez nem lehetett ilyen módon a jeruzsálemi közel milliós zarándok tömeg. Inkább a nagytanács több tagja, szolgák, templomőrség, hamis tanúk, és talán még néhány ember, akiket ők csődítettek oda. Ha az előző este volt a széder estéje, a zarándokok most ébredeznek. (Ha aznap lesz a széder, a zarándokok még akkor sem érkezhetnek levágni az áldozatot, azt ugyanis csak a délutáni áldozat után kezdhették.)
Az a bizonyos erős retorikai mondat, hogy „ugyanaz a tömeg, akik virágvasárnap még hozsannát kiáltanak, nagypénteken már ’feszítsd meg’-et”, pont ezért óriási melléfogás. Virágvasárnap a tanítványok sokasága és az épp akkor érkező zarándok tömeg fogadta lelkesen Jézust, itt pedig nagy eséllyel a főpapi klán saját klientúrája kiabál. A kettő messze nem kerül átfedésbe.
Ez a tömeg hogyan vállalhatná a felelősséget a teljes zsidóság nevében? Hiszen vannak zsidók, akik erre az ünnepre el sem jöttek. Hispániából, Rómából, vagy épp Pannóniából jó, ha egy életben egyszer el tudtak jutni Jeruzsálembe.
Így ez a kifejezés: Az egész nép – „pas ho laos” – nem népre, mint etnikumra, vagy közösségre vonatkozik. A „laos”, bár legtöbbször az „am” héber szó fordítása, és Isten választott népére vonatkozik, néhány alkalommal más jelentése kerül előtérbe. Az ott jelenlévő „nép”, a sokaság. Így már érthető. Az egész csődület kiabálta.
Az ártatlan vér jelentősége
„Vére rajtunk” – felelősségvállalás a kiontott vérért. Ahogyan Dávid mondta egykor:
„a te véred legyen a saját fejeden” (2Sámuel 1:16 Károli fordítás)
– valakinek, aki Saul királyra kezet emelt, vagy ezzel dicsekedett.
Ezékiel próféta is ezzel a felelősséggel szembesült. (Ezékiel 3:18) Ha nem figyelmezteti a bűnöst, a bűnös vérét Isten rajta kéri számon. Ő is felelős.
Ez a nép az ártatlanul kiontott vér felelősségét veszi magára. Komoly szavak ezek. De csak ebben a kontextusban. Ők, és szavaik alapján a családjuk viseli egy ártatlan ember halálának a következményeit. Miért? Mert nem gondolják, hogy ártatlan. Semmi nem indokolja, miért viselné a következményeket egy kétezer évvel későbbi nemzedék. Nem azért, mert nem volt nagyon nagy gonoszság. Inkább azért, mert a nagyon nagy gonoszság is csupán azokat terheli, akik elkövették.
Miért csak Máté
Menjünk picit még mélyebbre az értelmezésben! Miért csak Máténál található ez a mondat? Egyetlen más evangélium sem hozza ezt a mondatot. Maradjunk most a konzervatív magyarázatoknál! Minden, amit az evangéliumok mondanak, feltételezzük, hogy megtörtént. De nem minden evangélista számol be minden történésről. Miért Máté? Mert a hagyományok szerint Máté az, aki zsidók számára írta az evangéliumot.
Máté Jézust követő zsidó közössége éles vitában van Jeruzsálem vezető rétegével. A dolgok nem mentek jó irányba. A gyülekezetet folyamatos üldözések érték, Jeruzsálemet beárnyékolta a főpapi korrupció, ok nélküli gyűlölet, testvérharc, készülődő lázadás. Máté számára minden mindennel összefügg. Jézus előre megmondta, hogy így fog történni. Háborúk és háborús hírek, hamis messiások, őrült fegyveresek ragadják később magukhoz a hatalmat. Jobb érzésű farizeusok már régen látják előre a pusztulást. Josephus már megadta magát, Johánán ben Zakkaj titokban elhagyta Jeruzsálemet. Máté közössége számára ez a mondat a történelem egy pontján értelmet nyert, magyarázattá vált. Ezért írta meg. Lukácsnak vagy Márknak Rómában ezzel kapcsolatban nem volt mondanivalója.
Sajnos ugyanezt a mondatot később az egyház már a négy evangéliummal összefésülve, Jeruzsálemet elfelejtve magyarázta.
A későbbi zsidó törvények, vagy akár a spanyol inkvizíció Mátét és teljes gyülekezetét is kínhalálra ítélte volna, mint „krisztusgyilkost”. Az árja törvények, vagy a nyilas keretlegényeink magát Jézust minden tanítványával együtt ítélték halálra. Ordító önellentmondás.
Az engesztelés vére rajtunk
Menjünk még mélyebbre! Jézus pere, elfogása, átadása a római hatóságoknak egy ártatlan ember halálba adásáról szól. Ha viszont azt is figyelembe vesszük, hogy ez az ember maga a Messiás, a vérének egészen más jelentősége is lesz.
A Biblia ugyanis beszél arról, hogy az ártatlan vér engeszteléssé válhat. Megtörténhet, hogy nem ítéletet hoz, épp hogy kegyelmet. Véget vet a bűnhődésnek.
A peszachi bárány vére: megoltalmazza a családot.
A tisztátalanságból gyógyult ember: vérrel és olajjal kenték meg, hogy tisztulást nyerjen és visszafogadja a közösségben.
A Jom Kippur áldozat vére: engesztelés a nép bűneiért. A főpapnak saját magáért és a szentélyért is engesztelő áldozatot kellett bemutatnia. Ő maga sem mentes a vétkektől. Ez után mutatott be engesztelést a népért, és a vérével meghintette a szövetség ládáját.
Lehet engesztelés egy ártatlan embernek a vére? Természetesen az ároni papság rendszere szerint soha. Isten Izráeltől nem fogadott el emberáldozatot. Ez a judaizmus egyszerű válasza. A hosszabb válasz viszont az, hogy a judaizmus gazdag hagyományaiban él az elképzelés, hogy az ártatlan igazak halála engesztelést hozhat. Egy mélyebb, sokkal szellemibb síkon, aminek a papság áldozati rituáléi csupán fizikai kiábrázolásai.
Ahogyan a vörös tehén engesztelést szerez a bűnökért, ugyanígy az igaz (Mirjám) halála engesztelést szerez a bűnökért…
Ahogyan a papi ruházat engesztelést szerez a bűnökért, ugyanígy az igaz (Áron) halála engesztelést szerez a bűnökért…
Moéd Kátán 28a
Vagy ahogy egy ritkán olvasott prófétai fejezetben láthatjuk:
Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. (Ézsaiás 53:5)
Messzire vezetne a vita arról, hogy a zsidóság hogyan magyarázza ezt a fejezetet, és a fenti gondolatokat hogyan vitte tovább a keresztény megváltástan.
De akik Mátét olvasva azt mondják, hogy a ma élő zsidókon Isten számonkéri Jézus vérét, többnyire azt is gondolják, hogy Jézus vére bűnbocsánatot szerzett. Azt is gondolják, hogy ez Isten örök tervének volt a része.
Ezért aztán semmilyen mandátumot nem kaptunk az Újszövetségből, hogy emberi módon számonkérjük bárkin is Jézus vérét. Ha az apostolok sosem tették, sőt, inkább szerették és áldották ellenségeiket, honnan vesszük mi a bátorságot 2000 év távlatában erre hivatkozni és Jézus tulajdon népét bántani?
„(Ti) az új szövetség közbenjárójához, Jézushoz (járultatok) és a meghintés véréhez, amely hatalmasabban beszél, mint Ábel vére.”
Zsidókhoz írt levél 12:24
Az ártatlanul megölt Ábel vére a földről kiáltott Istenhez igazságért. Minden ártatlanul kiontott vér ugyanígy kiált, és a vérontás óriási teher.
Istennek azonban egy különleges csodája, hogy épp az ártatlanul kiontott vért fordította győzelemre és nyitott vele ajtót a megbékélés felé.
De hogyan is működik ez az ártatlan vér, mint engesztelés?
A modern ember itt veszíti el a fonalat. Mivel relatívvá vált az igazság, relatív az ártatlanság is, ezért az ítélettel sem tudunk mit kezdeni, ennek kapcsán pedig a kegyelemmel vagy az engeszteléssel sem. Itt azonban a hiba már a mi készülékeinkben van, ezért egy másik cikkben hamarosan vissza kell térnem erre a kérdésre is.
