Vajechi
Tóra:1Móz 47:28–50:26
Haftara:1Kir 2:1-12
„Vájuk, mint zsidók a Messiást.” – ismerős a szólás. De feltétlenül egy személyes, eljövendő Messiásról van szó? És egyáltalán, miért fontos ez most nekem? Mennyivel leszek jobb zsidó, vagy jobb ember azzal, hogy várok “Valakire”? Ezt a kérdést most a Vajechi hetiszakasz kapcsán vetem fel, mert épp ez a hetiszakasz, ennek egy különös része, Jákób fiaira mondott áldása, vagy próféciája az, amiben felbukkan a messiási várakozás.
Nos, igen. A Messiás koncepciója nagyonis kötődik a zsidósághoz. A Biblia ígéreteiből, próféciáiból szivárgott át sokféle módon az emberiség közös eszmevilágába, meghatározta a kommunizmus, sőt (Uram, irgalmazz) a nácizmus elképzeléseit is a nagyszerű jövővel kapcsolatban. Legalábbis a tökéletes “eljövendő” világ és az ezt elhozó nagy vezető narratívája a mi Bibliánkból eredt.
„Aki nem hisz a Messiás eljövetelében, vagy nem várja azt, nemcsak a prófétákat, hanem Mózest is tagadja.” (Maimonidesz Misné Torá, Királyok törvényei 11:1)
Bár Maimonidesz 13 hitágazatának egyike a személyes Messiás eljövetele, vele együtt pedig az ortodox zsidóság is ezt a reményt viszi tovább, a felvilágosodás korának első reform zsidó gondolkodói (Moses Mendelssoh, később Hermann Cohen, Leo Baeck) ehelyett hangsúlyozták az ideális jövő, a messiási korszak reménységét, ami sokkal inkább a zsidó etikai eszmék győzelme, mint isteni közbeavatkozás. Magyarán – Isten kegyelméből – megjavítjuk majd azt, ami elromlott, ezért szép lesz. A reform zsidóság „hitvallása” így fogalmaz:
„Elutasítjuk a Messiás személyes eljövetelének gondolatát, és egy messiási korszakban hiszünk, amely az emberiség erkölcsi tökéletesedésének eredménye.” (Pittsburgh Platform 1885)
Nem kell reform zsidónak lenned ahhoz, hogy ez számodra is vonzó legyen. Az emberiség végülis észhez tér, és belátja azt, ami a Tórából is leszűrhető: ne bántsuk egymást.
De mond ez nekünk bármit is akkor, amikor eljönnek a nemszeretem napok? Mond ez bármit is annak, akivel a fia nem áll szóba, vagy akit a szülei kiraktak otthonról, aki elveszítette azt, akit szeretett, vagy akinek épp most rogy meg az egészsége, vagy akit most forgattak ki mindenéből? Az, hogy „majd egyszer” jobb lesz, valójában semmilyen vigaszt nem nyújt, mint ahogy az sem zaklat fel, hogy az univerzum egyszer össze fog zuhanni. Nekünk most van szükségünk a megváltásra.
1, Személyes messiás?
A Biblia reménysége épp arról szól, hogy amit nem tudunk helyrehozni, amit elveszítettünk, amit nem tudunk helyrehozni, azt Istennél jó kezekben hagyjuk. Ez a Messiás koncepciója. A Messiás nem „messiási kor” csupán, amikor megoldjuk a problémákat, hanem Isten elképzelhetetlen, hatalmas munkája, egy személyes, igazságos és erős Messiás által, akin keresztül helyrehozza mindazt, amit mi elveszítettünk, elrontottunk, és mi ezt láthatjuk, megélhetjük.
A mai reform judaizmus már épp ezt pedzegeti újra. Megfigyelhető egy elmozdulás a racionális etikára csupaszított elképzelésektől a személyes hit felé:
“„A zsidó hit nem maradhat meg pusztán erkölcsi érvelés szintjén; újra kell tanulnia a bizalom nyelvét.”. (Eugene Borowitz)
„A reform zsidók különféleképpen értelmezik a megváltást és a messiási reménységet,
beleértve a klasszikus hiedelmeket is.” (Pittsburth Principles 1999)
Érdekes módon nem a XX. század nagy traumája ellenére, hanem épp arra tekintettel ismerték fel sokan, hogy helye van a bizalomnak, a reménységnek a modern zsidóságban.
A személyes messiás az, aki személyében, valódi felhatalmazással tudja helyreállítani, amit egy személytelen etikai rendszer és az emberi jószándék önmagában sajnos tapasztalataink szerint nem tud. De vajon csakugyan a Messiásról szól a Vajechinek ez a titokzatos néhány sora?
2, Silo – akinek joga van megtenni (A Vajechi titka)
És itt szólal meg számunkra csodaszépen Jákób áldása, amit Júdára mondott.
“Nem távozik Júdából a jogar, sem a kormánypálca térdei közül, míg eljő Síló, akinek engednek a népek.” (Berésit 49:10)
Titokzatos szavak ezek, elsőre talán sok kérdést felvethet bennünk, de egyértelműen egy személyről, nem korszakról van szó. A Silo szó itt nem egy hely, nem is személynév. A legtöbb magyarázó etimológiailag értelmezi: שֶׁלּוֹ- S’lo Akihez tartozik. Akinek joga van hozzá. Akit illet, mármint a hatalom. A Vajechinek ez a titokzatos szakasza egyik azon kevés részek közül, amelyet mind a zsidóság egészen egyértelműen messiási szakasznak gondol.
Az Onkelos Targum értelmezése nagyon egyértelmű ezen a ponton:
„…amíg el nem jön a Messiás, akinek a királyság adatott.”
„Siló – ez a Messiás király.” (Midrás Bereshit Rabbah 98:8)
A Szabályok, rendszerek, etikai elvek félresiklanak. De itt az ígéret a Személyre, Aki érti, mi az, ami elveszett, érti, mi után szomjazunk. Akinek joga van kezébe venni és gyógyítani, ami megbetegedett. Joga van megszólítani még a halottakat is.
Ha nem lennénk benne teljesen biztosak, nézzünk csak be Ezékielhez, aki a Vajechi szavait visszhangozza:
“Rommá, rommá, rommá teszem a várost, amilyen még nem volt – míg el nem jön az, akié az ítélet, mert végül majd neki adom!” Jechezkiél 21:32
אֲשֶׁר־לוֹ הַמִּשְׁפָּט – Aser-lo hamispát szinte szó szerint Jákób áldása: akihez tartozik a döntés/ítélet.
Mindkét szakasz magában foglalja a bukást, a veszteséget. Rommá lesz. Elvétetik. De eljön az, akinek hatalma van arra, hogy helyreállítson mindent.
3, József, a szenvedő szolga a Vajechiben
Érdekessé válik számunkra József áldása is. Gazdag, szeretettel átitatott mondatok a sok fájdalmat átélt Jákób szájából. De ott van benne a jövő látása is.
„Termő fa ága József, termő fa ága forrás mellett, ágai átnyúlnak a kőfalon. Ezért keserítik, nyilazzák, kergetik az íjászok.” (Berésit 49:22-23)
József sorsával egybefonódott a szenvedés, az elutasítás, és az abból merített győzelem. József, majd később Efraim (József fia) neve egybekapcsolódik később is Izráel szenvedéseivel.
Hogy engedheti meg egy jó és mindenható Isten az értelmetlen szenvedést? József felismerése ebben a hetiszakaszban: a szenvedése nem értelmetlen.
Nem a szenvedésein felülemelkedve, vagy azokat legyőzve lett az, aki. Épp ezekben a szenvedésekben történt mindez.
A szenvedő szolga képe, mint bíborfonál bukkan fel újra és újra a Biblia történetének fonatában. A prófétai irodalomban – különösen Ézsaiásnál – ez a kép még tovább mélyül: Ő az, Aki a szenvedésekben mutatja meg engedelmességét. Aki a szenvedései által tölti be küldetését. Aki szenvedéseivel mutat jelet egész Jeruzsálemnek. Aki a szenvedéseivel állít helyre másokat. Viseli betegségeinket, gyógyítja sebeinket, elhordozza bűneinket.
Ebből ered a József fia Messiás elképzelése: József Izráel szenvedéseinek megtestesítője, a József fia pedig szenvedéseivel hozza el a megváltást, a helyreállítást. Ezek a magyarázatok nem tudták összeegyeztetni a Messiás alakjával a szenvedő, halálában engesztelést szerző megválói alak szerepét, ezért egy másik, egy szenvedő messiási alak elképzelésével oldották fel az ellentmondást.
Júda sarja és József fia – nehéz összekötni őket, de nehéz szétválasztani is. Nem fér meg egyetlen emberi életútban. Ugyanakkor Júdánál is ott a veszteség (elvétetik a kormánypálca), Józsefnél is ott a végső dicsőség.
Két messiásról lenne szó? Vagy az egy messiás két eljöveteléről?
4, A Messiás akkor jön el, amikor méltóak vagyunk rá?
Sok ismert magyarázó elképzelés így érti. Minden nemzedéknek megvan a potenciális messiása, de nem tud színre lépni, ha nem vagyunk rá készen. Ez felvet egy érdekes kérdést. Akkor jön el a Messiás, amikor már képesek vagyunk megoldani a problémát, amiért ő maga érkezik? Amikor már magunktól is sínen vagyunk?
Valójában épp azért jön, hogy helyreállítsa azt, ami elromlott. Azért jön, mert nem vagyunk méltóak, és szenvedése által ad engesztelést és hoz változást. A Vajechiben is erre kapunk finom utalást. A dolgok fájdalmasba fordulnak, elvétetik… nyilazzák… de érkezik a szabadítás.
Jézus pontosan így látta és magyarázta saját szerepét: Ez volt megírva róla – ahogy ő értette – szenvedéséről, haláláról, feltámadásáról, és most egész Izráelnek és a népeknek is hallaniuk kell a jó hírt. Isten Őbenne helyreállítja mindazt, ami elromlott.
Érdekes névegyezés, hogy Jézus valóban Júda törzséből, a feljegyzések szerint Dávid házából származott, de egy József nevű ember fiaként nőtt fel. Bár nyilvánvalóan nem ő választotta apja nevét, de mintha még ez a körülmény is azt üzenné: Rám mutat mindkét történet.
Számunkra, akik Jézus követői vagyunk, itt válik a történet kerek egésszé, itt kerülnek a helyére a kirakós darabjai, és itt talál válaszra Izráel történetének minden kérdése. Megértem, ha te most még nem itt tartasz, és tiszteletben tartom.
De így a gondolatmenetem végén hadd tegyek fel egy pár személyes kérdést:
Ha most azt érzed, belefáradtál, kiégtél abban, hogy helyrehozd, ami elromlott, vagy nyomaszt a lelkiismeret, vagy megrémít a jövő, egy pillanatra tegyél le mindent a kezedből!
Milyen érzés lenne elhinni, hogy amit nem tudsz kijavítani, visszacsinálni, meggyógyítani, az nem veszett el? Csupán ott van Isten előtt, hogy egy nap a Messiás tegye a helyére.
Milyen érzés lenne elhinni, hogy akiket elveszítettél, valójában nem elvesztek, vagy elmúltak, hanem egy napon a Messiás előhozza őket akár szétszórt poraikból is, hogy visszakapjuk egymást? El kell engednünk őket, de nem örökre.
„Sokan azok közül, akik a föld porában alszanak, felébrednek.” (Dániel 12:2)
Milyen érzés lenne elhinni, hogy a szenvedés, bármennyire is fáj és nem nagyon kérünk belőle, mégsem értelmetlen, hanem része egy nagyobb egésznek. Nem a szenvedés ellenére, hanem épp azzal együtt lesz teljes és örömteli a kép.
“Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa.” (Berésit 50:20)
A Vajechi hetiszakasz és Jákób különös áldása épp erre a reménységre, messiási reménységre hív. Nem csupán divatos kiegészítője annak, amit hiszünk. Valójában ez teszi teljessé. Ez tesz bennünket minden körülmények között gazdaggá.
