Arany János: Az utolsó főpap
Frankl után
A büszke Szíon elesett,
Az Isten vára omladék;
A délceg oszlop- és tornác-sor,
Hol tömjénfüst gomolyga másszor,
Most puszta rom, feldúlaték.
Az oltár papja mind leölve;
Holt csecsemők hűs éjfelen;
Mély csend remeg körül, kivéve
Ha a merész bolt egy-egy íve
Leroppan, zúgva, hirtelen.
Egy pap maradt a gyilkolásból,
Hozzá a fegyver nem hatott.
Midőn későre vált az éjjel,
Vőn, ékesen arany szegéllyel,
Papi fehér ruházatot.
Az `urim s thummim` tiszta fénye
Ragyog keblén, mint szent tüzé;
Ezüst hajtincse a komoly
Sötétredős arcon lefoly
Szakállának hava közé.
Így járdal utcák vadonán,
Csak visszhang a kisérete;
A váz-rom elsápad körül,
Ha űzött fellegek közül
A hold reá bús fényt vete.
Némán az ősz felhág a templom
Hideg márvány kockáira,
S meghatva sorsától, mely üldi,
Könnyes szemekkel e szót küldi
Az ég sötét foszlányira:
„Te elhagyád ten-népedet,
Szent templomod feldúlva, ím!
Mely boltjain dereng vala,
A tiszta súgár elhala;
Homályba dőlt a Cherubím.
Haragod az oltárt megtöré,
Véráldozat minden papod;
Nem méltatál továbbra bennünk’,
Hogy templomodra mi ügyeljünk;
Az oltár rom, néped halott.
Vedd vissza hát a templom kulcsát,
Reszketve nyujtom föl neked!”
S míg térdre hull ködlepte szemmel,
Hall messziről, vad zöngelemmel,
Tompa diadal-éneket.
Amint imádva, kar-emelten,
A templom őre térdepel:
Egy légi kéz könnyű sugára
Ereszkedik le, és az árva
Kulcsot magához vonja fel.
Kik távol azt ragyogni látták,
Lesujtó villámnak hivék.
Hajnal pirult kelet vidékin:
S a templom márvány omladékin
A főpap holtan feküvék.
Innentől rizsa jön. Szerintem ne is olvass tovább. Nem fontos.
Mégis olvasod? Hát, nem bánom.
Arany János 1850-ben dolgozta át egy osztrák zsidó költő, Ludwig August Frankl költeményét. Nem fordítás. Inkább olyasmi, mint ahogyan Ilosvay Selymes Péter Toldi történeteit használta fel, hogy valami nagyot alkosson. Tisztelettel, de új műként.
Egy évvel vagyunk az elveszett Szabadságharc, után. Kivégzett, elűzött, eltűnt barátok, bujdosás a bosszú elől. Mi lesz most a nemzettel.
Fontos tudnunk azt is, hogy Arany János protestáns debreceni diák. A zsidóság tragédiájában meglátja saját tragédiáját, a zsidóság öröméből reménységet merít és a zsidóság üldöztetése protestánsként számára is fenyegető. Ez volt a 19. század légköre, még a modern antiszemitizmus megjelenése előtt.
Frankl egyébként egy a hagyományokban több helyen megjelenő történetet dolgoz fel (Pesichtá Rabbá és Échá Rabbá), amely szerint a papok az utolsó percig szolgáltak a Szentélyben. Mikor már nem volt menekvés, fölemelték a templom kulcsait, egy égi kéz pedig mintha lenyúlt volna érte.
Arany pedig zseniálisan, tőle megszokott balladai módon nyúlt a történethez.
